Három napszak

Üdv, Idetévedtek!

 Íme, megnyitottam életem első blogját. Még magam sem hiszem el, hogy összeszedtem minden bátorságom és immár nem csupán magamnak körmölgetek, csúnya vonalas füzeteimbe. Eleinte kiszámítható amerikai tinilányok főszereplésével írtam sablonos történeteket, azonban ezt másnak tervezem. Ne ítéljetek a Prológus alapján, hiszen semmi sem az, aminek látszik. Remélem lesz, akinek elnyeri tetszését.

                                       Jó olvasást: Kateryna Jackett

......................................................................................................................

Prológus

 Megbabonázva lépdeltem a telepakolt polcok közt. Úgy éreztem, a mennyország legszebb pontjába katapultáltam, elhagyva a Pokol bugyrának kínzó forróságát. Pislogni sem mertem, nehogy elkerülje a figyelmem egy antik óra, vagy dobozba zárt illatosított gyertya. Az apróságok halmaza elvarázsolt, olyannyira, hogy fel sem tűnt, mikor egyenesen egy magas alaknak ütköztem.

- Nézz a lábad elé, kislány! – förmedt rám ingerülten. Zavartan emeltem meg államat, félve pislogtam arca felé. A várva várt ijesztő kép helyett, mely a mély, dörmögő hanggal párosulhatott volna, egy fiatal férfi szép vonású, különleges arcát pillantottam meg.

- Bo-bocsánat – hebegtem fülig pirulva. Az idegen vasmarokkal ragadta meg vállamat és bosszúsan lökött odébb. Fájt, ahol megmarkolt, de még jobban, hogy közönség előtt taszított félre. Könnyek szöktek szemembe, messzire akartam rohanni. Átkoztam ügyetlenségem, viszont az erőszakos személyt még inkább, aki mennyből újra a pokolba küldött.

 Éreztem, hogy valaki derekamra simította tenyerét, s gyengéden arrébb tolt. Az illető érintése nem volt fogható senkiéhez sem, lágyságából és puhaságából ítélve nőnek képzeltem, azonban mikor felszólalt, rá kellett döbbennem, nem csak a lányoknak lehet olyan a bőrük, mint a legremekebb bársony.